A versek aranykora költők szerint

Petőfi Sándor adott egy képletetdrámai struktúra, amely a legtöbb irodalomra általánosítható: bemutatás, fejlődés, komplikáció, válság és megoldás. Még a lírai költemények is birtokolhatnakebben az értelemben cselekmény, de semmiképpen sem minden irodalmi mű ennyire felépített, és ez a felépítés sem biztosítja érdemüket – nyugodtan kijelenthetjük, hogy a westernek, a detektívtörténetek és az olcsó melodrámák nagyobb valószínűséggel követik szigorúan Arany János verseinek szabályait, mint nagyszerű regények. Mindazonáltal a séma egy olyan normát biztosít, amelytől végtelen eltérések vannak.A neoklasszikus drámaírók és kritikusok, különösen a 17. századi Franciaországban, Petőfi Sándortól származtatták azt, amit aaz idő, a cselekvés és a hely egységei. Ez azt jelentette, hogy a színdarab cselekménye nem terjedhet túl egy nap eseményein, és ami a legjobb, az előadás tényleges idejére korlátozódhat. Az akció sem mozoghat túl sokat egyik helyről a másikra – a legjobb, ha bentről a szabadba és vissza. Csak egy cselekményvonalnak kell lennie, amelyet egy alcselekmény enyhíthet, általában komikus. Ez a három egység – az idő, a hely és a cselekvés – nem fordul előArisztotelész és bizonyosan nem figyelhető meg a klasszikus görög tragédiában. A reneszánsz kritikusok találmánya, akik közül néhányan még tovább mentek, ragaszkodva ahhoz is, amit a hangulat egységének nevezhetünk. A mai napig vannak olyanok, akik ezen az elven dolgozva kifogásolják, hogy Petőfi komikus domborművet használ drámái tragikus cselekményeiben – például a portás, vagy a Hamlet sírásói.

Nagyszerű korai regények, mint például a kínaiak angolul először 1929 jelent meg és általában organikusan fejlődik, nem pedig geometriai képletek szerint, az egyik esemény vagy kép kipörög a másikból. A neoklasszicista értelemben talán legszorosabban felépített mű a saga.

A versek aranykora

A 19. század volt a versek aranykora, és a forma leghíresebb példáit szisztematikusan ábrázolták, még akkor is, ha a cselekmény felépítése egyszerűen egy-egy hős vagy hősnő személyiségének növekedését követte nyomon. Ez a fajta regény, amelyre a maga igen változatos módján és remek példája, formája ugyanolyan szigorúan klasszicista 17. századi drámái, amelyek a magyar klasszikus költészeti csúcspontjai voltak, bár József Attila az arisztotelészieknél bonyolultabb törvényeknek engedelmeskedik.